Harmadik bejegyzésem a “Finomságok a fagyasztóba” sorozatból a zöldbabról fog szólni. Ennek is kétféle módját fogom veletek megosztani, lehet fagyasztani és lehet üvegbe, “befőttként” eltenni télire. Én csak fagyasztani szoktam, de Nagymamám üvegbe rakva a kamrában őrzi és használja fel télen. A zöldbabból is sokféle ételt lehet készíteni, a legismertebb változatai a Zöldbableves, a Zöldbabfőzelés és a Rakott zöldbab. De persze számtalan módon felhasználható még.
Íme a zöldbab:

Ennél a bejegyzésnél sem tudok mennyiséget megjelölni, bár most megszámoltam a zacskókat, tehát az első szedésem, természetesen az Én kicsi kertemből származik, 3 kg zöldbab lett. Miután leszedtem beletettem egy nagy tálba, leöntöttem vízzel, hogy ellepje és innen szedtem ki. A zöldbab tisztításakor le kell vágni a két végéből egy kicsit, majd tetszés szerinti darabokra vágni. Én 2-3 cm darabokra vágtam, mikor hogyan sikerült.

1. mód
Mint eddig is, most is 1/2 kg-ként zacskóba szedtem a feldarabolt, megtisztított zöldbabot és így tettem be a fagyasztóba. Nem nagy ördöngősség, egyszerű, de nagyszerű:) És ugye mondanom sem kell, hogy a 1/2 kg-os mennyiség egy adag leveshez, főzelékhez bővel elég.

2. mód
Kicsit időigényes, de Nagymamám szerint így a legjobb, más az íze, és Ő Így szereti. Lehet egyszer majd Én is kipróbálom, de most megosztom veletek, hogy Ti is tudjatok dönteni.
Tehát a megtisztított, feldarabolt zöldbabot úgymond megabálja. A befőttes üvegek aljára egy-egy szál zöldésgzöldjét tesz, erre szedi rá a zöldbabot. Majd felönti vízzel, és dunsztolja, kb. 15-20 percig. Majd hagyja kihűlni az edényben.
A dunsztolás menetét lásd a Meggybefőtt télire bejegyzésnél.

Következő bejegyzésem talán a főzőtök lesz, de lehet a patiszonom hamarabb beérik, de mindenféleképpen jövök valamivel.

Vélemény, hozzászólás?