Hol is kezdjem, talán rögtön a végén, hiszen olyan nagy öröm ért! 🙂
Augusztus 31-én tartották Esztáron a Lecsófesztivált. A helyszínen volt a Príma Főzőverseny, amit a Prímagáz Hungária Zrt. szponzorált. Ott vettem Én részt, az egyszerű, de nagyszerű Tojásos lecsómmal, amit virslivel hirdettem, de végül kolbásszal készítettem. Képzeljétek el, NYERTEM! :)))) életemben először vettem részt főzőversenyen, és rögtön nyertem is 🙂
Na ezért kezdtem rögtön a végén, mert ezt nem tudtam magamban tartani.

A nyertes lecsó 🙂

A-nyertes-lecs-C3-B3

Köszönet a képért Máté Csabának

és a nyertes csapat!

1-es-sz-25C3-25A1m-25C3-25BA-csapat

Köszönet a képért a Prímagáznak

 De akkor nézzük szépen sorban, hogyan is volt az a Jöttem, Láttam, Győztem 🙂

2013. augusztus 19-én indult egy újabb játék a NoSalty.hu weboldalon a Prímagáz szervezésében. Több kategóriában lehet/lehetett nevezni. Én úgy gondoltam, hogy rögtön az első kategóriát kipróbálom. Úgy gondoltam, hogy lecsót már sokszor készítettem, ideje megmutatni és és benevezni vele egy versenyre.

Első körben a NoSalty.hu oldalon kellett szavazatokat gyűjteni. Mivel nekem nem nagyon jön be a szavazatgyűjtés, így nem is nagyon reménykedtem. De nagy meglepetés ért 2013. augusztus 28-án. Levelet kaptam a NoSalty-tól, mely így szólt:

” Kedves Játékosunk!
 
Gratulálunk, a Prímagáz receptversenyének lecsós tematikájában a Tiéd is ott van a top5, legtöbb szavazatot kapó recept között! Hamarosan felveszi Veled a Prímagáz a kapcsolatot, hogy egyeztethessétek a további részleteket.
 
Még egyszer gratulálunk, és reméljük, sok kedvedre való receptet találsz oldalunkon (www.nosalty.hu),  nézd meg Facebook oldalunkat is (www.facebook.com/NoSalty).
 
Üdvözlettel,
NoSalty csapata
 
Ennél jobb hírt nem is kaphattam volna, bár igaz, ami igaz, az 5. helyen végeztem, de sebaj, a lényeg, hogy bekerültem. Egyébként is van egy mondás, utolsókból lesznek az elsők! 🙂
Alig vártam a szombatot, hogy életemben először élőben elkészíthessem egyik ételem, amit egy 3 tagú zsűri fog elbírálni. 
 
Szerencsére az odaút, ami nekünk 165 km, zökkenőmentesen telt. Csapatként érkeztünk. Krisztián, a Párom természetes volt, hogy Velem jön, és szintén természetes volt, hogy Jutka néni az Anyósom is velünk jön. Így voltunk Mi 3-an egy csapat. 
A nyertes csapat 🙂 Párom, Én és Anyósom
1-es-sz-25C3-25A1m-25C3-25BA-csapat

Köszönet a képért a Prímagáznak

Korán érkeztünk, már 11 órakor ott voltunk, rögtön megtaláltuk a helyszínt és mivel volt még időnk a főzőverseny kezdetéig, így szétnéztünk az esztári Lecsófőző versenyzői között. Többféle lecsót készítettek, biztos, hogy volt kb. 20 csapat, ha nem több. Sütöttek két hatalmas malacot is 🙂 Volt egy színpad, ahol voltak persze fellépők is. Badár Sándor, Szőke András és Vastag Csaba, csak hogy párat említsek. És láttam a TV Paprikából ismert Bede Robit is, de annyira meglepődtem, hogy elfelejtettem lefotózni 🙁 Viszont találtam a helyszínen készült képet róla, majd megmutatom azt 🙂
Sütik a lecsót...

Sütik a lecsót, mert hogy úgy kell!

Rotyog-az-egyik-verseny-lecs-25C3-25B3

Itt nagy adag készül 🙂

 

M-25C3-25A9g-egy-versenylecs-25C3-25B3

Rotyog egy másik versenylecsó

Rekord lecsó

Rekordra készülő tarhonyás lecsó

 

Bad-25C3-25A1s-25C3-25A9s-Sz-25C5-2591ke-is-ott-volt

Badár Sándor és Szőke András is ott volt, kóstoltak is 🙂

Bede-R-25C3-25B3bert

Bede Róbert a TV paprika szakácsa is kóstolt / Köszönet a képét a Prímagáznak

 

 

Sokadalom

Sokadalom

S-25C3-25BClnek-a-malacok

Sülnek a malacok

Végre eljött a főzés idejének kezdete. Türelmetlenül vártam, hogy megérkezzenek az “ellenfelek”. Sajnos volt egy kis csalódottság is, hiszem rajtam kívül senki sem jött el a nyertesek közül. 🙁 De aztán megnyugtattak, hogy ne csüggedjek, nem hagynak egyedül. Kiderült ugyanis, hogy 3 csapatot felkértek az esztári Lecsófesztiválon főzők közül, hogy főzzék meg a lecsójukat a Prímagázzal is. Ekkor kicsit elbizonytalanodtam, hogy Úr Isten, akkor tuti, nem nyerhetek. De ez az érzés csak egy pillanatig tartott, hiszen elkezdődött a főzés, és teljes nyugalommal vetettem bele magam a hobbinak is mondható tevékenységemben, a főzésbe. 
2-es-sz-25C3-25A1m-25C3-25BA-csapat

2-es számú csapat / Köszönet a képért a Prímagáznak

 

3-as-sz-25C3-25A1m-25C3-25BA-csapat

3-as számú csapat / Köszönet a képért a Prímagáznak

4-es-sz-25C3-25A1m-25C3-25BA-csapat

4-es számú csapat / Köszönet a képért a Prímagáznak

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Anyósom segítségével előkészültünk, pucoltuk és daraboltuk a hagymát, paprikát és paradicsomot. Párom elszaladt egy kis mangalica kolbászt venni, így virsli helyett ez került bele. Na meg egy kis kolbász csere is volt az egyik csapattal. 🙂 A főzés gyorsan ment, mindenki nagyon jó hangulatban volt és erről nem (csak) a karton sör tehetett 🙂

Hozz-25C3-25A1val-25C3-25B3k

A lecsó hozzávalói

Dolgozunk

Keverem-kavarom

Barbecook a Prímagáz szponzora / Köszönet a képért a Prímagáznak

A többiek is elfoglaltak

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hmm...-de-finom-a-nyertes-lecs-25C3-25B3

Még egy utolsó kóstolás a zsűrizés előtt. Hm… de finom a nyertes lecsó 🙂 / Köszönet a képért a Prímagáznak

 

Mikor mindenki végzett a főzéssel, kaptunk tálalótányért, előkészítették a zsűrinek az asztalt a kóstoláshoz. Én pedig kiszedtem egy-egy tányér lecsót, amit feldíszítettünk egy paradicsomrózsával, amibe paprika és petrezselyemzöldje került. 

Tálalom a zsűrinek

Tálalva a lecsó / Köszönet a képért a Prímagáznak

Mi voltunk az 1. számú csapat, így mi vihettük a zsűri elé elsőként az elkészült ételt. Aztán persze szépen sorban jöttek a többiek. Két sima lecsó, és két tojásos lecsó készült. 

A zsűri kóstolt, mi pedig izgatottan vártuk, hogy végre kimondják, ki lett a nyertes.

A zsűri kóstolja a lecsómat 🙂 / Köszönet a képért a Prímagáznak

Közben kiderült, hogy a Lecsófesztiválon főző 3 csapat közül kettő nyert is. Az egyik csapat 2., a másik csapat a 3. helyet szerezte meg. Na ekkor már nem is reménykedtem, hogy nyerhetek. Nem teng túl bennem az önbizalom :), na jó azért reménykedtem, nagyon is!

Nem könnyű dönteni, megy a tanakodás / Köszönet a képért a Prímagáznak

Végre eljött a várva várt pillanat, megszületett a döntés, amit a zsűri elnöke Kárai Dávid, aki egyben az íz Huszár kihirdetett. Elmondta, hogy két lecsó között nehezen tudtak dönteni, de végül csak sikerült. Azt a receptet választották, ami egy egyszerű lecsó volt.
 
Nagy meglepetésemre az Én nevemet mondta ki. Pont mellette álltam, és a meglepődöttségtől az első szó (mondat), ami elhagyta a számat, nem a köszönöm volt, hanem, hogy “tényleg Én nyertem?”. 

Már a célegyenesben 🙂 / Köszönet a képért a Prímagáznak

Tényleg Én?! El sem hiszem 🙂 / Köszönet a képért a Prímagáznak

El sem hittem, de aztán átnyújtotta az oklevelet, amin tényleg az Én nevem állt, ráadásul még helyesen is írták 🙂 Nyereményem egy 25.000 Ft értékű PrímaNet webshop vásárlási utalvány.

És tényleg átadja 🙂 / Köszönet a képért Máté Csabának

 

Nálam az oklevél 🙂 Egyik nyeremény 🙂

Köszönet a képért a Prímagáznak

Oklevél / Nyereményem egy 25.000 Ft értékű PrímaNet webshop vásárlási utalvány

Beváltottam a nyeremény utalványt, és az alábbi könyveket vásároltam belőle. Annyi receptkönyvem van már, hogy azt sem tudom hova tegyem, de nem tudok ellenállni 🙂
Íme a választott könyvek:

 
Itt nem ért véget az ajándékozás, ugyanis az oklevél mellett nyertem még egy pálinka kóstolási lehetőséget is, a Rákóczi Fejedelmi Pálinka Udvarház jóvoltából, biztosan szuper lesz, a jókedv garantált 🙂

Farkas Elemér, a Rákóczi Fejedelmi Pálinka Udvarház vezetője…..

Köszönet a képért a Prímagáznak

 

…. átadta nyereményként a Pálinka kóstolási lehetőségre jogosító oklevelet

Móni is gratulál 🙂

Nagyon boldogok voltunk mindhárman 🙂 / Köszönet a képért a Prímagáznak

A többiek sem csüggedtek 🙂 / Köszönet a képért a Prímagáznak

És még mindig nincs vége az ajándékozásnak. A Prímagáz mindenkire gondolt. Minden csapat, minden egyes tagja egy-egy ajándékcsomaggal lett gazdagabb. Az ajándékcsomag, nem is volt kicsi, tartalmazott 
– egy sporttáskát
– egy esernyőt
– egy baseball sapkát
– egy bicskát
– egy kis törölközőt
– egy pólót
– egy bögrét
– egy szerszámkészletet
– egy kulcstartót
– egy mobiltartót (nyakba akaszthatót)
és minden csapat hazavihette a kötényt, az edényfogó kesztyűt és a tálca sört. Így senki sem távozott üres kézzel. 

Nyereménycsomag

A lecsóm tényleg nagyon finomra lehetett, mert nem sikerült belőle ennünk, mind elfogyott, csak azt vettem észre, hogy üres a lábas 🙂

Még repetáztak is 🙂

A díj átvétele után a Rákóczi Fejedelmi Pálinka Udvarház vezetője, Farkas Elemér egy rövid interjút készített velünk, amit megmutatok Nektek is, bár eléggé megszeppent vagyok 🙂
Sajnos a videót nem tudom beilleszteni, de a linken keresztül megtekinthetitek:
A képekért köszönet a Prímagáz Hungária Zrt. fotósának és Máté Csabának, Kabának a NoSalty szerkesztőjének. Mivel sok kép készült, így megmutatom nektek, hol tudjátok őket megnézni, mert itt nem tudom mindet megmutatni.Az általunk készített képeket itt tudjátok megnézni:
Zsuzsi finomságai: Príma Főzőverseny – esztári LecsófesztiválPrímagáz által készített képeket itt tudjátok megnézni: 

És készült egy cikk is a NoSalty-hu-n, melyet Kaba azaz Máté Csaba szerkesztő írt:
A legjobb lecsó

Az Esztári Lecsófesztiválról készült képeket, ami az egész fesztivált bemutatja, itt tekinthetitek meg:
II. Esztári Lecsófesztivál 2013Zárásként pedig szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki részt vett eme nagyszerű rendezvény lebonyolításában, és lehetővé tette nekünk, hogy elkészíthessünk egy finom lecsót. 
Az ajándékokért pedig külön köszönetet szeretnék mondani a Prímagáz Hungária Zrt.-nek és a Rákóczi Fejedelmi Pálinka Udvarháznak (nem sokára megyünk)!Köszönöm szépen!

4 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?