Megint egy cobbler recept és elárulom nektek, hogy nem az utolsó. Már ki van találva a következő adag is:) A tésztáját egyszerűen imádom, és a legjobb, hogy bármilyen gyümölcsből készíthetem. Most alma és szőlő került bele. Féltem, hogy együtt milyen lesz a két gyümölcs, mert sosem próbáltam még, de nem csalódtam. Nagyon finom volt. Sajnos gyömbért nem kaptam a boltban, így kimaradt a fűszerezésből, de Ti nyugodtan használjátok a fahéj helyett. A fénykép nem túl jó, mert a szőlő inkább néz ki borsónak vagy piszkének, de Én tudom, hogy az szőlő:)))
Íme a receptem:

Hozzávalók:

Tészta:

  • 20 dkg liszt
  • 1 cs. sütőpor
  • 10 dkg Rama
  • 1 csipet só
  • 10 dkg cukor
  • 1 tojás
  • kevés tej

Töltelék:

  • 4 közepes méretű alma
  • 3 közepes fürt szőlő
  • ízlés szerint cukor
  • ízlés szerint fahéj
  • ízlés szerint citromlé
  • kevés liszt
  • kevés Rama (kenéshez)

Elkészítés:

A lisztet a sütőporral, sóval és a cukorral elkeverem. A vajat elmorzsolom a liszttel. Beleütöm a tojást, majd annyi tejet/tejfölt öntök hozzá, hogy lágy tésztát kapjak, de nem folyósat, hanem kanalazhatót. 1 órát pihentetem hűtőben (ez el is maradhat).

Az almát megpucolom, kockára vágom, a szőlőt leszemezem és megmosom. Egy tepsit kikenek vajjal, majd belehalmozom az almát és a szőlőt. Meglocsolom a citromlével, megszórom cukorral, fahéjjal és liszttel. Egy kanál segítségével jól összekeverem. A gyümölcs tetejére kis tésztahalmokat szaggatok kanál segítségével vagy kis gombócokat készítek. Megszórom a tészta tetejét cukorral (legjobb lenne a barnacukor) és előmelegített sütőben kb. 25-30 perc alatt készre sütöm.
Nekem elég sok leve lett, amit leöntöttem róla, miután megsült. Ez elkerülhető, ha megfelelő mennyiségű lisztet szórunk a gyümölcsre. Vaníliasodóval vagy tejszínhabbal kínálom.

Jó étvágyat!

Vélemény, hozzászólás?