Majonézes burgonya

Zsuzsi

Finom, nem éppen fogyókúrás salátát készítettem szilveszterkor. Mivel éppen nem éreztem ízeket, így lila hagyma helyett vöröshagymát használtam. El is múlt a náthám, még ízt is kezdtem érezni. Szóval ha másként nem, így megeszem a vöröshagymát is nyersen 🙂
De a lila hagyma az amit legfőképpen ajánlok ehhez a salátához.
Íme a receptem:

Majonézes burgonya
Hozzávalók:
  • 1 kg burgonya
  • 2-3 fej lila hagyma (vöröshagyma is jó, csak ez erősebb)
  • 1 tubus majonéz
  • kevés mustár (el is hagyható)
  • 1 kávéskanál cukor
  • 1 csipet só
  •  ízlés szerint tejföl

Elkészítés:

A burgonyát héjában megfőzöm, de nem főzöm szét. Majd megpucolom, és kockákra vágom. A hagymát megpucolom, félbevágom, és vékony szeletekre vágom. Majd szétszedem kis csíkokra, félkarikákra.
A majonézt, mustárt, cukrot, sót és a tejfölt összekeverem. A tejfölből teszek hozzá először 2-3 ek, kanálnyit, majd megkóstolom, és ha szükséges még teszek bele. Majd ebbe a keverékbe beleteszem a hagymát és burgonyát, majd összekeverem. Lefedem egy fóliával, és hűtőbe teszem pár órára. A hűtőben összeérnek az ízek.
Húsok mellé kiváló köretként.

Jó étvágyat!

Majonézes burgonya 1

Majonézes burgonya 2

Ha tetszik amit látsz, és szeretnél még több mindenről értesülni (pl. éppen mit készítek a konyhámban), gyere a facebook oldalamra.

Facebookon itt találtok: Zsuzsi finomságai

Vélemény, hozzászólás?