Fonott-kal-C3-A1cs

Nem is tudom hányadik recept ez már Bettitől, de tuti nem az utolsó. Nagyon finom fonott kalács, bonyolultnak tűnik elsőre a fonás, de amint rájövünk a szisztematikájára, már pikk-pakk megy a dolog. Másnap, sőt harmadnap is ugyanolyan puha, mint az első nap. Nem túl édes, így ehetjük bármihez. Nálam ez volt másnap a reggeli, finom kakaóval, vajjal megkenve. Párom pedig ebédkor is ezt ette a Paradicsomos húsgombóc mellé 🙂 Sűrű vendég lesz nálunk, bár azért az elkészítése nem egy-két perc, de hát mialatt kel, csinálhatunk mást is. Ahol gyerkőc van, kötelező elkészíteni, sokkal jobb, mint a bolti.
Nekem kicsivel több cukor mehetett volna bele, de sebaj, majd következőleg.
Íme a recept:

 
A felső a kakaós, az alsó a sima

Hozzávalók 3 dl bögrével mérve:

  • 1,5 dl olaj (0,5 pohár)
  • 6 dl meleg víz (2 pohár)
  • 2 dkg élesztő
  • 1,20 dkg liszt (7 pohár)
  • 6 dkg cukor (0,4 pohár)
  • 3 tojás
  • 2 kávéskanál só
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 12 kk. cukrozott kakaópor
  • 1 tojás (kenéshez)

Elkészítés:

A folyékony hozzávalókat, tehát az olajat, vizet, tojást összeverjük, majd bele morzsoljuk az élesztőt. A cukrokat, lisztet szintén összekeverjük, majd hozzáöntjük a folyékony keveréket és géppel vagy kézzel alaposan megdagasztjuk. Kelesztőtálba tesszük, ennek hiányában konyharuhával lefedjük és meleg helyre tesszük, majd hagyjuk 40 percig kelni.
Ezután 4 részre osztjuk a tésztát, és minden részt még 6 részre osztunk. Tehát 4 hat fonásos kalácsot készítünk. Hosszúra sodrunk 6 kis gombócot, majd hatos fonással összefonjuk őket. A fonáshoz segítséget Bettitől vettem, itt megnézhetitek Ti is.
Két kalácsot elkészítünk, a másik két kalácsot kakaóval töltjük. A kisodort rudakat nyújtófával kinyújtjuk, majd 1 kiskanál vagy ízlés szerint kakaóport teszünk a szélére, majd összetekerjük, kicsit összenyomkodjuk.
Az így kapott kakaóval töltött rudakat szintén hatos fonással összefonjuk.
Egy tepsibe sütőpapírt teszünk, beletesszük a kalácsokat (nekem 2 tepsibe fért), letakarjuk konyharuhával és még 30 percig hagyjuk őket kelni. Ezután lekenjük a tojással, majd készre sütjük őket. 180 fokon 30 perc alatt.
Miután megsült vízzel megspricceljük, hogy puha maradjon.
Isteni finom kalács, reggelire, nassolni de akár kenyér helyett is kitűnő.

Ha tetszik amit látsz, és szeretnél még több mindenről értesülni (pl. éppen mit készítek a konyhámban), gyere a facebook oldalamra.

Facebookon itt találtok: Zsuzsi finomságai

Vélemény, hozzászólás?